Szent Biblia

fordította Károli Gáspár

kgyt

A LUKÁCS ÍRÁSA SZERINT VALÓ SZENT EVANGYÉLIOM
Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24.
  1. Mivelhogy sokan kezdették rendszerint megírni azoknak a dolgoknak az elbeszélését, a melyek minálunk beteljesedtek,
  2. A mint nékünk előnkbe adták, a kik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az ígének:
  3. Tetszék énnékem is, ki eleitől fogva mindeneknek szorgalmasan végére jártam, hogy azokról rendszerint írjak néked. jó Theofilus,
    Csel. 1,1.
  4. Hogy megtudhasd azoknak a dolgoknak bizonyosságát, a melyekre taníttatál.
  5. Heródesnek, a Júdea királyának idejében vala egy Zakariás nevű pap az Abia rendjéből; az ő felesége pedig az Áron leányai közül való vala, és annak neve Erzsébet.
    1 Krón. 24,10.
  6. És mind a ketten igazak valának az Isten előtt, kik az Úrnak minden parancsolataiban és rendeléseiben feddhetetlenül jártak.
  7. És nem volt nékik gyermekük, mert Erzsébet meddő vala, és mind a ketten immár idős emberek valának.
  8. Lőn pedig, hogy mikor ő rendjének sorában papi szolgálatot végzett az Isten előtt,
  9. A papi tiszt szokása szerint reá jutott a sor, hogy bemenvén az Úrnak templomába, jó illatot gerjesszen.
    2 Móz. 30,7.
  10. És a népnek egész sokasága imádkozék kívül a jó illatozás idején;
  11. Néki pedig megjelenék az Úrnak angyala, állván a füstölő oltár jobbja felől.
  12. És láttára megrettene Zakariás, és félelem szállá meg őt.
  13. Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak.
  14. És lészen tenéked örömödre és vigasságodra, és sokan fognak örvendezni az ő születésén;
  15. Mert nagy lészen az Úr előtt, és bort és részegítő italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva.
    4 Móz. 6,3., Bir. 13,4., Bir. 13,5., 1 Sám. 1,11.
  16. És az Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz.
  17. És ez Ő előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet.
    Malak. 3,1., Malak. 4,6., Mát. 17,11., Mát. 17,13.
  18. És monda Zakariás az angyalnak: Miről tudhatom én ezt meg? mert én vén vagyok, és az én feleségem is igen idős.
  19. És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel vagyok, ki az Isten előtt állok; és küldettem, hogy szóljak veled, és ez örvendetes dolgokat jelentsem néked.
    Dán. 8,16., Dán. 9,21., Dán. 9,27., Mát. 18,10.
  20. És ímé megnémulsz és nem szólhatsz mindama napig, a melyen ezek meglesznek: mivelhogy nem hittél az én beszédimnek, a melyek beteljesednek az ő idejökben.
  21. A nép pedig várja vala Zakariást, és csodálkozék, hogy a templomban késik.
  22. És kijövén, nem szólhata nékik; eszökbe vevék azért, hogy látást látott a templomban; mert ő csak integetett nékik, és néma maradt.
  23. És lőn, hogy mikor leteltek az ő szolgálatának napjai, elméne haza.
  24. E napok után pedig fogada méhében Erzsébet az ő felesége, és elrejtőzék öt hónapig, mondván:
  25. Így cselekedett velem az Úr a napokban, a melyekben reám tekinte, hogy elvegye az én gyalázatomat az emberek között.
    1 Móz. 30,23.
  26. A hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentől Galileának városába, a melynek neve Názáret,
  27. Egy szűzhöz, a ki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A szűznek neve pedig Mária.
    Mát. 1,18.
  28. És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között.
  29. Az pedig látván, megdöbbene az ő beszédén, és elgondolkodék, hogy micsoda köszöntés ez?!
  30. És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél.
  31. És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK.
    Ésa. 7,14., Mát. 1,21.
  32. Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét;
    Ésa. 9,6., Ésa. 9,7., Jer. 23,5.
  33. És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az ő királyságának vége nem lészen!
    Dán. 2,44., Dán. 7,14., Mik. 4,7.
  34. Monda pedig Mária az angyalnak: Mimódon lesz ez, holott én férfiat nem ismerek?
  35. És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért a mi születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.
    Mát. 1,20.
  36. És ímé Erzsébet, a te rokonod, ő is fogant fiat az ő vénségében; és ez már a hatodik hónapja néki, a kit meddőnek hívtak:
  37. Mert az Istennél semmi sem lehetetlen.
    Jób. 42,2., Jer. 32,17.
  38. Monda pedig Mária: Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint. És elméne ő tőle az angyal.
  39. Fölkelvén pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a hegységbe, Júdának városába;
  40. És beméne Zakariásnak házába, és köszönté Erzsébetet.
  41. És lőn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel;
  42. És fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse.
  43. És honnét van ez nékem, hogy az én Uramnak anyja jön én hozzám?
  44. Mert ímé, mihelyt a te köszöntésednek szava füleimbe hatolt, a magzat örvendezéssel kezde repesni az én méhemben.
  45. És boldog az, a ki hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr néki mondott.
  46. Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat,
  47. És örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben.
  48. Mert reá tekintett az ő szolgáló leányának alázatos állapotjára; mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek.
  49. Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az ő neve!
    Zsolt. 99,3.
  50. És az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre vagyon azokon, a kik őt félik.
    Zsolt. 103,11.
  51. Hatalmas dolgot cselekedék karjának ereje által,elszéleszté az ő szívök gondolatában felfuvalkodottakat.
    Ésa. 52,10.
  52. Hatalmasokat dönte le trónjaikról, és alázatosakat magasztalt fel.
  53. Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen.
    1 Sám. 2,5.
  54. Felvevé Izráelnek, az ő szolgájának ügyét, hogy megemlékezzék az ő irgalmasságáról.
    Ésa. 41,8., Ésa. 41,10., Ésa. 54,5., Jer. 31,3., Jer. 31,20.
  55. (A miképen szólott volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az ő magva iránt mindörökké!
    1 Móz. 12,3., 1 Móz. 17,7., 1 Móz. 18,18.
  56. Marada pedig Mária Erzsébettel mintegy három hónapig; azután haza tére.
  57. Erzsébetnek pedig betelék az ő szülésének ideje, és szűle fiat.
  58. És meghallák az ő szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy kegyelmességet cselekedett ő vele; és együtt örülének vele.
  59. És lőn nyolczad napon, eljövének, hogy körülmetéljék a gyermeket; és az ő atyja nevéről Zakariásnak akarák őt nevezni.
    1 Móz. 17,12.
  60. És felelvén az ő anyja, monda: Nem; hanem Jánosnak neveztessék.
  61. És mondának néki: Senki sincs a te rokonságodban, a ki ezen a néven neveztetnék.
  62. És intének az ő atyjának, hogy minek akarja neveztetni?
  63. Az pedig táblát kérvén, ezt írá, mondván: János a neve. És elcsodálkozának mindnyájan.
  64. És feloldódék az ő szája és nyelve azonnal, és szóla, áldván az Istent.
  65. És félelem szállott minden ő szomszédaikra; és Júdeának egész hegyes tartományában elhirdettetének mind e dolgok.
  66. És szívökre vevék mindenek, a kik hallák, mondván: Vajjon mi lesz e gyermekből? És az Úrnak keze vala ő vele.
  67. És Zakariás, az ő atyja beteljesedék Szent Lélekkel, és prófétála mondván:
  68. Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét,
  69. És felemelte az üdvösségnek szarvát nékünk az ő gyermekének, Dávidnak házában,
    Zsolt. 132,11., Zsolt. 132,17., Jer. 23,6.
  70. A mint szólott az ő szent prófétáinak szája által, kik eleitől fogva voltak,
  71. Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít, és mindazoknak kezéből, a kik minket gyűlölnek;
  72. Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről,
    1 Móz. 3,15., 1 Móz. 12,3., 1 Móz. 22,15., 1 Móz. 22,18., 1 Móz. 28,14., Zsid. 6,13.
  73. Az esküvésről, a melylyel megesküdt Ábrahámnak, a mi atyánknak, hogy ő megadja nékünk,
  74. Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezéből, félelem nélkül szolgáljunk néki.
    Zsid. 2,14., Zsid. 2,15.
  75. Szentségben és igazságban ő előtte a mi életünknek minden napjaiban.
    1 Pét. 1,15.
  76. Te pedig kis gyermek, a magasságos Isten prófétájának hivattatol; mert az Úr előtt jársz, hogy az ő útait megkészítsed;
    Malak. 3,1., Malak. 3,2., Malak. 4,5., Malak. 4,6.
  77. És az üdvösség ismeretére megtanítsad az ő népét, a bűnöknek bocsánatjában.
    Mát. 3,1., Mát. 3,3.
  78. A mi Istenünk nagy irgalmasságáért, a melylyel meglátogatott minket a naptámadat a magasságból,
    Zak. 3,8., Zak. 6,12., Malak. 4,2.
  79. Hogy megjelenjék azoknak, a kik a sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek; hogy igazgassa a mi lábainkat a békességnek útjára!
    Ésa. 9,2., Ésa. 42,7., Ésa. 43,8., Ésa. 49,9., Malak. 4,2.
  80. A kis gyermek pedig nevekedik és erősödik vala lélekben; és a pusztában vala mind ama napig, a melyen megmutatta magát az Izráelnek.
    Luk. 3,1., Luk. 3,3.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24.
 
 


 
A Szent Biblia könyvei
 
Ótestamentom
1Móz | 2Móz | 3Móz | 4Móz | 5Móz | Józs | Bir | Ruth | 1Sám | 2Sám
1Kir | 2Kir | 1Krón | 2Krón | Ezsd | Neh | Eszt | Jób | Zsolt | Péld
Préd | Én | Ésa | Jer | Sir | Ezék | Dán | Hós | Jóel | Ámós | Abd
Jón | Mik | Náh | Hab | Sof | Agg | Zak | Mal
 
Újtestamentom
Mt | Mk | Lk | Jn | Cs | Róm | 1Kor | 2Kor | Gal | Ef | Fil | Kol
1Thess | 2Thess | 1Tim | 2Tim | Tit | Filem | Zsid | Jak | 1Pt | 2Pt
1Jn | 2Jn | 3Jn | Júd | Jel